Ballag már a vén diák

A ballagások idején elgondolkodom azon, hogy vajon hogyan alakulhatott ki ez a szokás. Tudjuk, hogy évszázados hagyománya van, de nem tudjuk, miért formálódott ilyenre. Nyilván érzelmi motivációk révén, az ember közösségi lény, fontos, hogy megossza örömét, bánatát másokkal. A rokoni, baráti közösség az örömet megsokszorozza, a bánatot megosztja, ezáltal feloldja. A ballagás az örömöt sokszorozza. Az ünnepelt büszke a teljesítményére, az ünneplők pedig úgy érzik, hogy egy kicsit ez az ő diadaluk is.

Az ünnep formaságain túl azonban véget ér a diákélet, megszokásában és minőségében valami más jön helyette. Ami véget ér azt sajnáljuk, ami kezdődik, attól egy kicsit félünk. Ma már az óvodától az egyetemig sokféle ballagás van, ezek között azonban a legfontosabb az utolsó. Ez a legnagyobb változást jelentő küszöb, már egyre kisebb a család védő-óvó szerepe, s valahol itt van a saját lábra állás határa is. Bár hallgatóként az elmúlt években sokszor, sokfélét gondoltunk az alma materről, a búcsúzás idején másként gondolunk az egyetemre. Vajon mitől szépül meg az, ami távol kerül tőlünk?

Itt töltöttétek azokat az éveket, amikor az ember legnyitottabb a világra, legerősebb a vágya a függetlenségre, de még a hátatok mögött tudtátok a család vigyázó figyelmét is. Mit jelent a nyitottság? Két generációval korábban, az én ballagásom idején a nagyszüleim nem kis félelemmel, sőt mondhatom gyanakvással nézték, hogy vajon mi lesz belőlem. Most a nagyszüleitek szemlélnek hasonlóan titeket, hogyan áltok helyt a világban, vajon lesz-e ember belőletek?

Én azonban teljes bizonyossággal mondom nektek, hogy értékes, törekvő generációvá váltok, s megtaláljátok a boldogulásotokat, mint mi. Amióta világ a világ, az idősebb generációk mindig meg vannak győződve, hogy az utánuk jövők gyengébbek. Ha ez így lenne, már régen a végletekig elkorcsosultunk volna. Igazából az új iránt való nyitottság az, ami minden körülmények között a fiataloknak utat mutat. Az intelligensebbek gyorsan alkalmazkodnak, de a kevésbé rugalmas fiatalok is bátrabbak, mint a mozgékony idősek. A nyitottság azonban nem egy passzív érdeklődést jelent, hanem aktív készenlétet, figyelmet, lendületet.

A sikeres élet titka ugyanis nem a sok tudásban keresendő, hanem a tudás hasznosításában, ami egyfajta gyakorlatias, józan szemléletet takar. A szemlélet autodidakta módon nehezen tanulható meg, ahhoz minta kell, egy törekvő családtag, egy tanár, vagy egy főnök az első munkahelyen. Egy szóval egy példakép, akitől nem csak információt szerzünk, hanem szerepet is tanulunk. Gesztusokat, értékrendet, bátorságot, jellemet. A szerencsést igazi tekintéllyel hozza össze a sorsa, a kevésbé szerencsés nem talál követendő mintát, vagy csak középszerűt.

A szemlélet vagy mentalitás azt jelenti, hogy egy rendszerezett tudás birtokában vagyok, ami bővíthető, fejleszthető. A kiteljesedés felé haladás nem igényel kimerítő erőfeszítést, hanem szinte természetes része az életünknek. Leírva egyszerűnek tűnik ez az életprogram, de a megvalósításához némi szerencsére is szükség van. A szerencse azonban csak a szorgalmas, ambiciózus embert segíti, a passzív, szemlélődő, gyáva ember mellett rendre elkopik a lehetőség.

Mondhatjátok persze, hogy ez a világ már merőben más, mint a szülők, nagyszülők idejében volt. Annyiban valóban más, hogy az egyetemről kikerülő diplomások még nincsenek készen, és igazából az egész aktív életük folyamatos felkészülés lesz. Az én időmben a diploma íróasztalt jelentett, vezető pozíciót, amihez egy viszonylag kényelmes gyakornoki időn keresztül vezetett az út. Nektek bizony nehezebb a dolgotok, de igazából a mi szemléletünk szerint látszik keménynek. Ti már ebbe születtetek bele, s ezáltal alkalmazkodni is tudtok hozzá. Használjátok a nyitottságotokat, amely valamikor a harmincas éveitek végén majd lassan eltűnik, utána már a megszerzett ismeret, kapcsolat, szemlélet tart a pályán titeket!

Évek óta a búcsúzó diákoknak azt kívánom, hogy ismerjék meg a munka örömét. Ezt ugyanis mintha elfelejtettük volna. A munka nem csak pénzkereseti lehetőség, hanem az öröm forrása is. Különösen a teremtő munka. A minap találkoztam egy informatikus fiatalemberrel, aki egy elhagyott, elbozótosodott uradalom területén egy önfenntartó gazdaságot akar létre hozni. A villany kilométerekre van, a régi makadámúton csak terepjáróval lehet végigmenni, az egyetlen épület egy százötven éves, többször kifosztott magtár, amelyben lakni szeretne. Nem egyedül, hanem néhány hasonló gondolkodású fiatallal.

Látva az elképesztő állapotokat furcsa kettősség alakult ki bennem. A racionális énem szerint egy átgondolatlan vállalkozást látok, de egyúttal imponált is a bátorságuk. Szembe menni mindennel, elutasítani a komfortot, a magas jövedelmet, a számukra fontos értékteremtő munkában keresni az örömet. Lehet, hogy belebuknak, visszavágynak majd a „civilizált” világba. Mondhatjuk, hogy kijózanodnak, de ők most úgy érzik, hogy éppen most józanodnak ki valamiből.

Korántsem azt akarom sugallni nektek, hogy ti is a természetben keressétek a boldogulást, hanem azt, hogy legyen meg bennetek a szembenézés bátorsága. A sikeres ember mindig mer dacolni a megszokásokkal, az alkalmazkodás mellett vállalja a saját útját, nem szégyelli az álmait. Ezek azonban veszélyes döntések, mert a világot gyakran nem úgy látjuk amilyen a valóságban, hanem amilyennek látni szeretnénk. A sorsok kisiklásának ez a legfőbb oka, erre mindig nagyon vigyázzatok.

Végezetül még egy dologra hívnám fel a figyelmeteket! Az ember nem csak intellektus, hanem jellem is. Ha a történelmen végig tekintünk, láthatjuk, hogy fejlett civilizációk pusztultak el, amelyek koruk és környezetük legragyogóbb kulturális vívmányaival rendelkeztek, mert megbicsaklott az erkölcsi rendjük. Ahogyan a birodalmakra, úgy az egyénre is igaz az intellektus és a jellem párhuzama. Olyan világban élünk, ahol a gyerekek zömét már nem a család, a tanító és a pap neveli, tanítja, hanem a média. Míg az előbbiek a gyermek javát akarták, a média gazdasági érdekek szerint működik, az erkölcs távol van tőle. Ismerjétek fel, és minden nap tudatosítsátok magatokban és környezetetekben az erkölcs fontosságát, és döntésetekben ezt sem hagyjátok figyelmen kívül!
Ballag már a vén diák… Dékánként utolszor hallom az ismerős dallamot, de még most sem tudok betelni vele. Olyan ez, mint a földművesnek az aratás, a kézművesnek a mestermunka, a művésznek az alkotás. A ti sikeretek az enyém is!

Dr. Villányi László