Gyorslinkek

  • Vitaindító
  • Felhívás
  • Tájékoztató
  • Felhívás
  • Csíkszeredai mesterképzés

Login

Top Panel

Gödöllői kiállítás Alapítványunknál

Épül a falugazdász-hálózat

Felavattuk az Alapítvány Tangazdaságát

Megjelent a hatodik agrárkötetünk.

Dr. György Antal doktori ösztöndíj

doktori.jpg

 

A Pro Agricultura Hargitae Universitas Alapítvány büszke arra a meghatározó szerepre, amelyet a székelyföldi magyar tannyelvű felsőoktatás lehetőségének megteremtésében az 1990-es évek elejétől betöltött. Alapítványunk megalapítása óta több száz székelyföldi fiatal számára nyújtott képzési lehetőséget, akik túlnyomó része ma is szülőföldjén hasznosítja megszerzett tudását. Mottónk a kezdetektől változatlanul:

“Tudással Székelyföld felemelkedéséért!”

Küldetésnyiltkozatunkban is megfogalmazott célkitűzésünk, hogy az Alapítvány lehetőségeihez mérten ösztöndíjak, képzési hozzájárulások, költségtérítések útján segítse tanulmányaik folytatásában azokat a tehetséges székelyföldi fiatalokat, akik szakterületükön kiemelkedő eredményeket értek el.

Alapítványunk Kuratóriuma ennek megvalósítása érdekében doktori tanulmányokat támogató ösztöndíj létesítéséről döntött. Az ösztöndíjat alapító elnökünkről, Dr. György Antalról neveztük el.
György Antal Gyergyótekerőpatakon születetett 1926. október 30-án. 1951-ben szerzett agrármérnöki diplomát a kolozsvári Agrártudományi Egyetem magyar tannyelvű szakán. A végzést követően az egyetemen tevékenykedett gyakornoki és tanársegédi állásokban. A családalapítás és a szülőföld szeretete azonban hamar hazahívta, és hosszú időn keresztül a Hargita Megyei Rét – és Legelőgazdálkodási Vállalatot vezette. Innen vonult saját kérésére nyugdíjba 60 éves korában.

33 éves agrármérnöki tevékenysége alatt közel félszáz tudományos dolgozata jelent meg a növénytermesztés, a takarmánynövények termesztése, valamint a rét- és legelőgazdálkodás tárgyköreiből. A rét- és legelőgazdálkodásban szerzett tapasztalatai alapján, ötévi kitartó kísérletezés után megírta egyetemi doktori értekezését, amely a gyepek termőképességének különböző technológiáival, továbbá a mesterséges és természetes gyepek kérdéseivel foglalkozott. Ezzel a munkájával 1982-ben nyerte el az egyetemi doktori címet a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen.
Nyugdíjba vonulása után nem szűnt meg tenni akarása a közért. Kitartó szervezőmunkával – többek segítségével – létrehozta a Pro Agricultura Hargitae Universitas Alapítványt, amelynek megalakulásától kezdve haláláig ügyvezető elnöke volt. Az alapítvány élén a mezőgazdasági szakemberek nevelése, továbbképzése mellett nagy gondot fordított szűkebb hazája, a Székelyföld ifjúságának oktatására, továbbképzésére. Közreműködve a helyi és a megyei hatóságokkal, kapcsolatot teremtett a Gödöllői Agrártudományi Egyetemmel, a soproni Erdészeti és Faipari Egyetemmel, az Egri Tanárképző Főiskolával, a Kertészettudományi Egyetemmel és a Jászberényi Tanítóképző Főiskolával. Ennek a gyümölcsöző kapcsolatteremtésnek köszönhetően távoktatás, illetve levelező oktatás formájában indult el Csíkszeredában a magyar nyelvű felsőoktatás, amelynek eredménye a többszáz székely ifjúnak jutott egyetemi diploma.

Dr. György Antal tevékenysége elismeréséül 1993-ban a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Mezőgazdasági Gépészmérnöki Karától címzetes egyetemi docensi kinevezést kapott. Tulajdonosa további számos elismerésnek, kitüntetésnek: a Magyar Tudományos Akadémia köztestületének tiszteletbeli tagja, Csíkszereda díszpolgára, Pro Urbe díjas (Csíkszereda városa), Pro Facultate díjas (Gödöllői Agrártudományi Egyetem), Pro Universitate Soproniensis díjas (Soproni Egyetem), Pro Hargita 2002 díjas (Hargita Megye Tanácsa), Julianus díjas (Julianus Alapítvány), Pro Agricultura Hungarie emlékérmes.
Személyében Székelyföld és az összmagyarság kiváló egyéniségét veszítette el 2004. január 6-án bekövetkezett halálával.Olyan embert, aki tudományos munkásságával, a székelyföldi magyar nyelvű felsőoktatás iránti felelősségével, a Székelyföld agráriumának fejlesztéséért kifejtett fáradhatatlan tevékenységével maradandót alkotott.
Dr. György Antal iskolateremtő munkássága előtt tisztelegve alapította meg a Pro Agricultura Hargitae Universitas Alapítvány azt a doktori ösztöndíjat, amelyet először Lukács-Antal Levente, a Szent István Egyetem doktorandusza számára ítélt oda Kuratórium.

Lukács Antal-Levente Középiskolás tanulmányait a helyi gazdasági líceumban végezte, mely után Dániát választotta továbbtanulása céljául. A koldingi „International Business Academy”-n (állami egyetem) kezdte meg felsőoktatási tanulmányait, International Business szakon, ahol a pénzügyi és a nemzetközi kereskedelemmel kapcsolatos tudását mélyítette el. Ezen tanulmányai alatt fél évet töltött a Pécsi Tudományegyetemen, az Erasmus cserediák program keretein belül. Mindkét intézményben angol nyelven tanult, és remek eredményekkel tett sikeres záróvizsgát 2013-ban.
Hazatérését követően szerzett tudomást a gödöllői Szent István Egyetem csíkszeredai tagozatáról, és ismerve a nagy múltú intézményt- rögtön be is iratkozott a vidékfejlesztési agrármérnök szakra. A képzés kezdetekor eléggé limitáltak voltak a mezőgazdasággal és az egész agráriummal kapcsolatos ismeretei, azonban az itt töltött két év alatt a szakterülettel kapcsolatban nagyon sok ismeretre tett szert. 2016. május 9-én sikeres záróvizsgát tett Gödöllőn, jeles minősítéssel. Angol nyelvből felsőfokú, német, román nyelvekből középfokú nyelvvizsgával rendelkezik.

A kiváló minősítésnek és tanárai biztatásának köszönhetően fogant meg benne a tudományos fokozat megszerzésének gondolata, amely gondolat mára akarattá kovácsolódott. Ez év őszétől felvételt nyert az Enyedi György Regionális Doktori Iskola levelező tagozatára. Kutatási témája Hargita megye integrált turizmus- és gazdaságfejlesztési lehetőségei. Az itt nyert eredményeit Hargita megyében szeretné végezni és a későbbiekben kamatoztatni.
Mindig is maximalista volt, szereti mindenből kihozni a legtöbbet, különösen azokon a területeken, amelyeket érdekesnek talál, az így nyert tudást pedig a jövőben kamatoztatni és alkalmazni szereti. Saját bevallása szerint nem „okos” kíván lenni, nem a neve előtti titulus vezérli- célja egy bizonyos területen belül elmélyíteni tudását-, mégpedig azon, amellyel a jövőben foglalkozni szeretne, amelynek fejlesztését önmaga és a helyi közösség javára fordíthat, és amely kiváltképpen érdekli.
Fentiek alapján Alapítványunk Lukács Antal-Leventét méltónak tartja a Dr. György Antal doktori össztöndíj elnyerésére. Tanulmányaihoz Alapítványunk egész közössége részéről sok sikert kívánunk! Reméljük, hogy munkájával megfelel a György Antal nevével fémjelzett díj magas elvárásainak és tevékenységével hozzájárul a Székelyföld fejlődéséhez!

Eseménynaptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

psr cimlap