Gyorslinkek

  • Vitaindító
  • Felhívás
  • Tájékoztató
  • Felhívás
  • Csíkszeredai mesterképzés

Login

Top Panel

Szakmai tanulmányút és talléravató a MATE határon túli vidékfejlesztési agrármérnök mesterszakos hallgatók részére

A csíkszeredai biogazda képzés záróvizsgája!

Sikeresen zárovizsgáztak az általános mezőgazdász képzésünk hallgatói!

Sikeresen vizsgáztak az idei méhész tanfolyamunk első csoportjának hallgatói!

Egyeztető Fórum Szovátán

SzovataForum 2019marc

2019. március 4-5 között tartotta a Székely Gazdaszervezetek Egyesülete (SZGE) éves Egyeztető Fórumát Szovátán. 

Március 4-én délután sor került az Egyeztető Fórum Állandó Bizottságának ülésére, amelyen a bizottság szakemberei mellett magyarországi meghívottak és a székelyföldi  falugazdászok vettek részt. Az ülés keretében részletesen megvitatták az SZGE jövőbeli kiemelt tevékenységként megfogalmazott négy tevékenységi irányt: a Székelyföld-léptékű gazdakataszter összeállítását és naprakészen való tartását (1), a térségi szövetkezeti mozgalom és szövetkezeti hajlandóság erősítését, támogatását (2), egy Székelyföld léptékű agrár-stratégia összeállítását (3), valamint a térség biotermeléssel és ökológiai gazdálkodással kapcsolatos lehetőségek fejlesztését (4). Ezt követően az Állandó Bizottság tagjai kilenc, párhuzamosan zajló szakterületre lebontott albizottsági munkában vettek részt. A kiemelt szakterületek a következők voltak: szarvasmarha tenyésztés, juh- és kecsketenyésztés, sertéstenyésztés, szántóföldi növénytermesztés, vad- és erdőgazdálkodás, méhészet, biotermesztés, zöldség-, gyümölcs- és gyógynövénytermesztés, oktatás. A falugazdászokkal kiegészített albizottságok egy előre meghatározott menetrend szerint megvitatták az adott szakterülettel kapcsolatos kérdéseket. Március 5-én kilenc órai kezdettel egy rövid munkamegbeszélés keretében dr. Torda Márta főosztályvezető asszony (Agrárminisztérium, Kárpát-medencei Együttműködések Főosztálya) és Dr. Szabó Balázs külkapcsolati igazgatóhelyettes (Nemzeti Agrárgazdasági Kamara) találkozott a székelyföldi falugazdászokkal. A térségi szakemberek a magyarországi meghívottak kérésére röviden beszámoltak a térségben végzett munkájuk során szerzett tapasztalatokról, valamint javaslatokat is megfogalmaztak a jövőbeli tevékenységeikkel kapcsolatban. 

Március 5-én 11 órától közel 250 résztvevővel, 159 szervezet képviseletével, vette kezdetét a Székely Gazdaszervezetek Egyesületének Egyeztető Fóruma, amelyre meghívást kaptak a Székelyföldön tevékenykedő agrárprofillal rendelkező egyesületek és más szervezetek. Becze Istvánnak, az SZGE elnökének megnyitó beszédét Fülöp László, Szováta polgármesterének köszöntője követte, majd Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Péter Ferenc, Maros Megye Tanácsának elnöke, Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának alelnöke, Tóth László, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának főkonzulja, Dr. Torda Márta főosztályvezető asszony (Agrárminisztérium, Kárpát-medencei Együttműködések Főosztálya), Dr. Szabó Balázs külkapcsolati igazgató helyettes (Nemzeti Agrárgazdasági Kamara) és Magyar Ferenc, a gödöllői Szent István Egyetem kancellárja mondott üdvözlő beszédet. 

Az ülés második felében Becze István bemutatta a Székely Gazdaszervezetek Egyesületének múlt évi tevékenységét, Biró Zoltán az egyesület falugazdásza egy, a térségben végzett kérdőíves felmérés szövetkezeti hajlandósággal kapcsolatos eredményeit ismertette. Ifj. Orbán Miklós, az egyesület alelnöke, prezentációjában a március 4-én tartott Állandó Bizottsági és albizottsági ülések fontosabb tartalmi vonatkozásait osztotta meg a jelenlévőkel, majd Becze István az SZGE jövőbeli terveit, elképzelésit tárta a hallgatóság elé. 

A jelenlévők elfogadták a múlt évi beszámolót, és hasonlóképpen támogatták a Székely Gazdaszervezetek Egyesületének négy kiemelt jövőbeli programját is. Ezt követően Kozma Mónika, a Pro Economica Alapítvány ügyvezető igazgatója az Erdélyi Gazdaságfejlesztési Program keretében eddig lefutott és jelenleg is zajló támogatási programjairól tartott előadást, majd Besenyei Sarolta a Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. marosvásárhelyi irodájának vezetője ismertette szervezetük tevékenységét.

Eseménynaptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

cimer sm
KULTURÁLIS ÉS INNOVÁCIÓS MINISZTÉRIUM

psr cimlap