A mai napon tanulmányaikat kezdõ hallgatók számára már természetes, hogy Csíkszeredát egyetemi városként tartják nyilván, ahol két lehetõség is adott, hogy magas színvonalon, magyar anyanyelvünkön tanuljanak. A két intézmény nem egymás versenytársaiként, hanem egymást kiegészítve szolgálja a kisebbségben élõ magyarságot. Abban, hogy idáig eljutottunk, meghatározó szerep jutott egyetemünknek. Immár 25 éve annak, hogy a SZIE egyik jogelõdje a GATE megjelent a városban és elkezdõdött egy sikertörténet, melynek eredményeként mára büszkén vallhatják/vallhatjuk – én is, mint tiszteletbeli székely –, hogy Csíkszereda egyetemi város, illetve azt is, hogy a SZIE a mai kor igényeihez igazodva 25 év elteltével is aktívan jelen van a városban. Külön öröm számomra, hogy ettõl a tanévtõl a saját egyetemi karom, az MKK is indít mesterképzést.
Forrongó évek
A visszaemlékezést onnét kezdem, hogy a 90-es évek elején gyökeres változások mentek végbe Közép- és Kelet-Európában. Az addig örök életûnek hirdetett diktatúrák sorra omlottak össze és nagy reményekkel elindultak a többpártrendszerû demokráciák. A korábbi proletár internacionalista ideológia lózungjai után a népek – fõként az ifjú generációk – újra ismerkedtek gyökereikkel, valós történelmükkel. Mi Magyarországon is újra az eredetivel egyezõen ismertük meg az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 12. pontját, azaz Unió Erdéllyel. Ezekben a forrongó években fogalmazódott meg a külhoni magyar kisebbségek szervezeteiben, vezetõiben az az alapvetõ emberi jogi oldalról is támadhatatlan igény, hogy lehessen anyanyelven is tanulni az alapiskolától egészen a felsõoktatásig. Ismerjük a romániai magyar tannyelvû felsõoktatás körül korábban vagy akár a közelmúltban történteket, mind a kolozsvári, mind a marosvásárhelyi egyetemek vonatkozásában.Természetes módon fogalmazódott meg az igény, hogy az anyaország legyen segítségére a Kárpátmedencei magyarságnak, közte a legnépesebb erdélyi magyaroknak. Kész recept, megoldás nem létezett, meg kellett találni, ki kellett taposni az utat, túljutni a nehézségeken, kezelni az elképzelhetõ és a nem várt kockázatokat. A magyar állam és intézményei maguk is szembesültek mindezzel és keresték a megoldásokat. A SZIE egyik jogelõdje a Gödöllõi Agrártudományi Egyetem esetében a történet 1990. március 13-án kezdõdött, amikor is több mint egy tucat székely atyafi érkezett Gödöllõre dr. Petrasovits Imre rektor úrhoz, közöttük Csíkszereda polgármestere, László Pál . A kétnapos megbeszélésen õ kérte egyetemünk segítségét a fiatalok továbbtanulásának támogatására, a szakmai nyelv és a legújabb kutatási eredmények megismertetésében, a csíkszeredai értelmiség felrázásában. Hasonló kérést fogalmaztak meg mind Kárpátalján, mind a Délvidéken, vagy a Felvidéken, illetve a Mura vidéken. De most maradjunk Erdély, konkrétabban Csíkszereda eseténél!Amagyar Mûvelõdési és Közoktatási Minisztérium és az RMDSZ kötött egy megállapodást, amely szerint az 1991/92. tanévtõl az RMDSZ 30-40 diákot javasol felvételre magyarországi intézményekbe, akik közül maximum 20 fõ nyerhet felvételt. A megállapodásnak az is része volt, hogy igény esetén a magyarországi fél távoktatásos vagy levelezõ képzést indít. Utóbbinak késõbb különös jelentõsége lett. A romániai fiatalok számára az elsõ felvételi eljárás elõszûrõje éppen a Márton Áron Fõgimnáziumban történt, az írásbeli felvételi lapokat a gimnázium tanárai javították ki – majd az arra érdemeseknek Gödöllõn volt a végsõ felvételi vizsga. Összesen 54 határon túli köztük 37 erdélyi fiatal nyert felvételt magyarországi egyetemekre, így a GATE-ra is. Tehát túlteljesült a megállapodásba foglalt 20 fõ. Emellett a határainkon túl, így a Székelyföldön is jelentõs számú szakmai továbbképzõ tanfolyam is lezajlott, amelyeknek végén magyar nyelven íródott hivatalos okiratot vettek át a minden feltételt teljesítõk. Sokuknak csordult könny a szemébe a számukra kitöltött magyar nyelvû okirat átvételekor.
Több oldalról jött a segítség
Még ebben az idõben, egy személyes találkozó alkalmával Tőkés László püspök úr nemtetszését fejezte ki amiatt, hogy a fiatalok Magyarországra kerülve ott fognak letelepedni és ez egyfajta agyelszívásnak tekinthetõ. Emellett az is nyilvánvaló lett, hogy a központi költségvetés által biztosított forrás nem elegendõ terveink megvalósításához. Amagyar oktatási kormányzat is kereste a megoldást, hiszen nem lehetett célja az agyelszívás és a forrásai is végesek voltak. Tõkés László Az említett agyelszívást megelõzendõ és egyben költséghatékony egyik lehetséges megoldást a GATE alakította ki. Három alapító, név szerint a Magyarok Világszövetsége, a Budapest Bank Zrt. és a GATE 1991. május 10-i bejegyzéssel megalapította a Pro Agricultura Hungariae Alapítványt, amelynek elnöke dr. Habsburg Ottó, ügyvezetõ elnöke dr. Kocsis Károly, a GATE idõközben megválasztott új rektora, képviselõje dr. Vinczeffy Zsolt, az agrár-felsõoktatás koordinációs titkára lett. Az egyetem az alapítványt bízta meg az ügyek intézésével, amely alapítványi mûködésbõl adódóan gyorsabb, rugalmasabb megoldásokat kínált és nem lehetett a magyar államon vagy annak intézményén elverni a port, hogy más állam területén felsõoktatást végez – azaz beavatkozik a belügyekbe. Akkor még egyik ország sem volt tagja az EU-nak, a „magyar kártya” kijátszása a szomszéd országokban a politikai élet megszokott része volt. Tartozunk ugyanakkor az igazságnak azzal, hogy elmondom, soha egyetlen magyarországi intézmény diplomájának elfogadása sem ütközött akadályba, ellenben segítette az azt megszerzõket magasabb beosztás vagy egy jobb állás elérésében. Sohasem volt szempont a nemzetiség, így kis számban ugyan, de voltak román nemzetiségû és magyarul kiválóan beszélõ hallgatóink is.Adiplomák honosításának folyamatát az RMDSZ, amely több alkalommal volt kormányzati tényezõ, igen hatékonyan támogatta. A ’90-es évek elején sorra megalakultak a határon túli társalapítványok is, amelyek közül Csíkszereda esetében a Pro Agricultura Hargitae Alapítvány a lényeges. Ezt az alapítványt dr. György Antal elnök irányította haláláig. Nevét idõközben megtoldották az Universitas szóval ezzel is jelezve a fõ célt, a magyar tannyelvû állandó egyetem létrehozását Romániában. A két testvéralapítványt ténylegesen irányító két emberrõl Dr. Vinczeffy Zsoltról és Dr. György Antalról csak a legnagyobb tisztelettel tudok emlékezni. Dr. Vinczeffy Zsolt az az ember, aki Magyarországon a legtöbbet tette a külhoni agrár- felsõoktatás elindításáért.Apai ágon székely, a XX. század tipikus családtörténetével. A szétszakított család két országban élt bár senki sem hagyta el a hazáját. Kiterjedt rokonsággal bírt Erdélyben. Nagyon érzékenyen viszonyult a kisebbségi kérdéshez és akadályt nem ismerve egyre nagyobb terveket szõtt. Erõfeszítése elismeréseként késõbb megkapta Csíkszeredától a Pro Urbe díjat. A csíkszeredai oktatást saját gyermekeként kezelte. Mára már az egyetemrõl nyugdíjba vonulva éli életét a Tisza mentén – de aktivitásamasem csökkent. Dr. György Antal, valamennyiünk Tóni bácsija egyidõs volt édesapámmal, igazi székely ember volt. Nagy mûveltségû, kiválóan képzett agrár szakember, elkötelezett a népe, nemzete és a szûkebb pátriája iránt, akit hatalmas megbecsülés övezett a városban, sõt azon túl is. Óriási energiával vitte a csíkszeredai felsõoktatás ügyét. Utólag már mi is megláttuk amit õ már a kezdetekkor kitûzött maga elé: legyen Csíkszereda egyetemi város. E célja érdekében mindent megtett, ahogyan Dr. Molnár József korábbi rektorunk fogalmazta meg a legfrappánsabban: „Ha kellett sérült, ha kellett horzsolt.” De térjünk vissza a történtekre! 1993 tavaszára a gödöllõi alapítványra és határon túli társalapítványokra épített modell alapján összeállt az a hálózat, amely 3 egyetemet és 3 fõiskolát vont be a munkába és immáron levelezõ tagozaton, a szülõföldön folyt a képzés. Ahogyan Zsolt szokta mondani, beindult a gõzhenger. A legtöbb hallgatót 1993-98-ig vettük fel. Az egyetemek közül a GATE az alábbi szakokon folytatott képzéseket Csíkszeredában: gazdasági agrármérnök, külgazdasági szakmérnök, menedzser marketing szakmérnök, mérnök-tanár, mezõgazdasági gépészmérnök, mezõgazdasági gépész üzemmérnök. Az oktatás a következõk szerint történt: a felvett hallgatók félévente 2-2 hetes intenzív felkészítésen vettek részt az anyaintézményben. A velük érkezett helyi tanárokat a tantárgyfelelõsök készítették fel, ami alapján az otthoni konzultációk jelentõs részét megtarthatták. Minden magyarországi tanár félévente legalább 2 alkalommal utazott ki személyesen oktatni és konzultációra, felkészítésre. A hallgatók péntek reggeltõl szombat estig, esetenként vasárnap délig részesültek a szervezett felkészítésben. A tananyag, a tankönyvek azonosak voltak a magyarországiakkal, de ha a helyi adottságok azt kívánták, akkor kiegészítõ anyagokat, jegyzeteket íratott az alapítvány. Volt olyan kiegészítõ jegyzet, amelyet azután az otthoni oktatási rendszerben is használtak. A magyarországi szervezési feladatokat a Pro Agricultura Hungariae Alapítvány, a csíkszeredaiakat a Pro Agricultura Hargitae Alapítvány végezte pénzügyi szempontból is kettéválasztva. Valamennyi résztvevõtõl áldozatot követelt meg, a magyarországiak csütörtökön kora reggel indultak, a kb. 750 km-es távolságra mikrobusszal, amely út nehezítve volt egy nem átlagos határátlépéssel (amelyet a sofõrünk rutinja és esetenként a csubuk – apró ajándék – jelentõsen gyorsított) valamint az utak rendkívül elhanyagolt állapotával. Néhol csak 5-10 km-es sebességgel lehetett haladni, mert több volt a kátyú, mint az aszfalt. És télen is át kellett menni Udvarhely és Szereda között a Hargitán. így aztán estére értek Csíkszeredába, majd kétnapi munka után vasárnap kora reggel indulva visszafelé ugyanaz következett. A magyarországi alapítványunk egyik sofõrje összesen több mint 300-szor tette meg az utat oda-vissza. Soha egyetlen egy ember sem panaszkodott, illetve ha manapság találkozunk, kiderül, hogy mindenki egy jó emléket õrzött meg. A feladatokat számba venni és egy cselekvési tervet készíteni 1993 október elején a Hargita tetõn az Ózon szállóban tartottunk egy értekezletet, amelyen valamennyi magyarországi intézmény vezetõje/vezetõi mellett mind a magyar, mind a román állam képviselõi, az RMDSZ, illetve a szakmai szervezetek magas szinten képviseltették magukat Számomra különösen meghatározó volt az értekezletet megelõzõ ökumenikus istentisztelet, amelyet Jakubinyi György püspökként celebrált. Bár református létemre ismertem a „Boldogasszony anyánk”-at, de soha addig nem hallottam úgy, mint akkor. Az imént vázolt „nagyüzem” egészen 2000- ig tartott. Már a kezdetekkor úgy terveztük, hogy ha létrejön Erdélyben a magyar nyelvû felsõoktatás, annak mi nem teremthetünk konkurenciát. Az 1990-ben véltnél sokkal-sokkal elõbb, 2001 õszén elindult a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem. A csíkszeredai kar létrejöttében az egy évtizednyi jelenlétünknek, a Pro Agricultura Hungariae Alapítvány által támogatott összesen 17 tudományos fokozat szerzésnek is része lehetett, de biztosan része volt a Pro Agricultura Hargitae Universitas Alapítványnak és elnökének, dr. György Antalnak. 2004. január 8-án bekövetkezett halálát követõen a város, a Székelyföld és a Sapientia Egyetem mellett a SZIE is legmagasabb rangú küldöttséggel búcsúzott tõle a Csíkszeredai Kar épületében felállított ravatalánál. Dr. Lányi Szabolcs dékán a következõkkel búcsúzott: „Tartozunk az igazságnak és Tóni bácsinak azzal, hogy elismerjük hite erejének a fontosságát, amelynek eredménye, hogy Csíkszeredában magyar nyelvû egyetemi oktatás folyik. Az õ hite és sikerei készítették elõ a talajt, amelyben meggyökerezett a csíkszeredai Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, az Universitas Siculorum megtestesítõje” Részben a Sapientia Egyetem létrejötte, részben az anyagi források jelentõs szûkülése miatt a Pro Agricultura Hungariae Alapítvány által szervezett és finanszírozott képzésekre már nem vettünk fel új évfolyamokat, a rendszerünkben bent lévõ hallgatók diploma átvétele után 2005 õszétõl a Pro Agricultura Hungariae Alapítvány befejezte mûködését, viszont a SZIEGTKsaját forrásból folytatta a képzéseit mind a mai napig és most csatlakozik hozzá a MKK is. Dr. György Antalon és Dr. Vinczeffy Zsolton kívül – akik hajtómotorjai voltak a mûködésünknek – még számosan szereztek múlhatatlan érdemeket. Nem volt olyan rektora az egyetemünknek, aki ne tekintette volna szívügyének a csíkszeredai/ határon túli oktatást. Megérdemlik, hogy név szerint emlékezzünk rájuk: dr. Petrasovits Imre, dr. Kocsis Károly, dr. Székely Csaba, dr. Szendrő Péter, a körünkben helyet foglaló dr. Molnár József korábbi rektor urak és jelenlegi rektorunk, dr. Tőzsér János. Többen közülük már dékánként is szolgálták az ügyet. Külön ki kell emelnem dr. Villányi Lászlót, a GTK korábbi dékánját, aki a nehéz anyagi helyzet ellenére is fenntartotta kari költségvetésbõl a csíkszeredai képzést így neki is és dr. Káposzta József jelenlegi dékánnak van múlhatatlan érdeme abban, hogy 25 év elteltével is folyamatosan van jelen a SZIE és képez a piaci igényeknek megfelelõ szakembereket. De hosszan sorolhatnám a neveket, akik munkájukkal elnyerték a székelyek megbecsülését. Csak egyetlen példát engedjenek meg: Flórisné dr. Sipos Ida tagozatvezetõ sajnálatosan fiatalon elhunyt. A gödöllõi temetõben az autóbusszal érkezett székelyek a székely himnusz eléneklésével vettek tõle végsõ búcsút. Ugyancsak külön kell kiemelni a gödöllõi csapatból dr. Lábadiné Kedves Klárát, az alapítványunk titkárát, akit családjával a délszláv háború idején fegyverrel kergettek ki saját házából a Drávaszögben és szerencsénkre Gödöllõn találtak menedékre. Pontosan tudta, hogy mit jelent a kisebbségi sors, óriási empátiával, erején felül segítette a munkánkat.
„Mint a fuszulyka karó”
Személyes sorsom különleges ajándéka, hogy olyan remek emberekkel találkozhattam és dolgozhattam már a kilencvenes évek legelejétõl, mint dr. Pataki Imre, Lászlófy Pál, az RMPSZ akkori elnöke, Beder Tibor fõtanfelügyelõ, Dézsi Zoltán korábban Gyergyószentmiklós polgármestere, majd Hargita megyei alprefektus, Bucur Nicu, aki a mi rendszerünk segítségével doktori fokozatot is szerzett, dr. Csávossy György, a Román Tudományos Akadémia köztestületének tagja, egy idõben a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének elnöke, vagy Dénes Domonkos , a Hargita megyei Erdészeti Vállalat vezetõje. Ugyancsak ajándéknak tekintem, hogy baráti viszonyba kerültem a napi aprómunkát nagy elszánással végzõ János Zsuzsannával, Simon Imrével. Hosszan sorolhatnám a neveket, konzultációknak helyet adó iskolák igazgatóit, tanárait, egyéb közremûködõket. Összesen 203 külhoni konzulens tanár vett részt az oktatásban a 477 magyarországi kolléga mellett, legnagyobb részt itt, Csíkszeredában. Nagyon megmaradt bennem Simon Imre egyik mondata: „Olyanok vagyunk, mint a fuszulyka karó, amelyre támaszkodva növekedhet a fiatal növény.” Nagyon találó mondat és minden résztvevõrõl elmondható. Igen nagy benyomást tettek rám az erdélyi magyar egyházak vezetõi és papjai, akik a legmélyebb diktatúrában is a híveikkel maradtak, tartották bennük a lelket és a változást követõen lelkesen támogatták munkánkat. Nélkülük ma nem ott tartanánk, ahol járunk.