Agrárinnovációs fórum a székelyföldi biogazdálkodásról
Biogazdálkodás témakörben került megrendezésre az Alapítványunk által szervezett székelyföldi agrárinnovációs fórum sorozat legújabb rendezvénye ez év október 3-án. A korábbi fórumok (Csíkszereda, Szováta, Sepsiszentgyörgy-Árkos) után újra Csíkszereda volt a helyszín, a térségi biogazdálkodás több mint 60 szereplője vitatta meg ennek a nagyon fontos innovációs ágazatnak a helyzetét, mérlegelte a konkrét továbblépési lehetőségeket. Dr.Tőzsér János, a SZIE rektora, illetve Tánczos Barna Hargita megyei szenátor köszöntője után öt felvezető, tematizáló előadás hangzott el.
Tóth Katalin helyettes államtitkár (Földművelésügyi Minisztérium, Magyarország) a Székelyföldre irányuló tudástranszfer lehetőségeit, gyakorlati megoldásait vette számba, Rémán Domokos vezérigazgató (Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium, Románia) a biogazdálkodás romániai intézményi, szabályozási hátterét ismertette. Két előadás foglalkozott a biogazdálkodás egy-egy olyan ágazatának a technológiai és szervezési kérdéseivel, mint az ökológiai burgonyatermesztés (Drexler Dóra ügyvezető, Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet) és az ökológiai méhészkedés (Csáki Tamás kutatási szakreferens, Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet), amelyek iránt ma a székelyföldi térségben hangsúlyosabb érdeklődés mutatkozik. A felvezető előadások sorát Máthé Emma, a Székelyföldi Bio Egyesület elnöke zárta, az ágazat térségi helyzetének bemutatásával.
A gazdálkodók, intézményvezetők, képzési-és fejlesztési szakértők részvételével zajló szakmai párbeszéd során egész sor olyan kezdeményezés, gyakorlati megoldás, együttműködési lehetőség fogalmazódott meg, amelyek révén a biogazdálkodás térnyerésének folyamata a székelyföldi térségben tovább erősíthető (tapasztalatcsere utak szervezése, tájékoztatási és együttműködési programok, képzési lehetőségek). A rendezvény során többféle formában hangsúlyt kapott az, hogy a biogazdálkodás a térség számára kivételes innovációs lehetőséget hordoz, ezért az ágazat fejlesztése több figyelmet, több munkát igényel. Ebben a folyamatban a Szent István Egyetem szakmai szerepvállalására a továbbiakban is alapozni lehet, Alapítványunk szervezéssel, információközvetítéssel, a kapcsolatmenedzsment körébe tartozó munkával, oktatással vállal részt ebben a folyamatban.
A rendezvényen készült képek ITT tekinthetők meg.
A fórumon elhangzott előadások:
Csáki Tamás: Az ökológiai méhészkedés legjobb gyakorlatainak elterjesztése
Dr. Drexler Dóra: Az ökológiai burgonyatermesztés on-farm kutatási eredményei és lehetőségei
Dr. Máthé Emma: A biotermesztés hagyománya és jövője székelyföldön
Rémán Domokos: Ökogazdálkodás Romániában
KULTURÁLIS ÉS INNOVÁCIÓS MINISZTÉRIUM |