Jubileumi tanévnyitó Csíkszeredában
Kihelyezett képzésének negyedszázados jubileumát ünnepelve nyitotta meg új tanévét szeptember 23-án a Szent István Egyetem Csíkszeredában, a Márton Áron Gimnáziumban, ahol 1991-ben az első Gödöllőre felvett hallgatókat kiválasztották.
Az eseményen részt vett Jakab István, a Magyar Országgyűlés alelnöke, a Magosz elnöke, dr. Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára, dr. Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, Tóth Katalin, az FM nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, dr. Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora, dr. Zsigmond Barna Pál főkonzul, Tánczos Barna szenátor, Darabos Tamás, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara főigazgatója és Oláh Zsanett, a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. vezérigazgatója.
A 2016/2017. tanévben a vidékfejlesztési agrármérnök és a vadgazda mérnök mesterszak indul Csíkszeredában a térségi igények alapján, az anyanyelvű felsőoktatás fejlesztésével.
A Szent István Egyetem (SZIE) jelenleg – egyedüli felsőoktatási intézményként hazánkban – három határon túli helyszínen, Beregszászon, Csíkszeredában és Zentán oktat, míg Felvidéken 2017-ben indít képzéseket. Székelyföldön 25 éve folytat magyar nyelvű felsőoktatási képzést kihelyezett formában.
A SZIE jogelődje, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem 1990-től 2006-ig vállalta Erdélyben a magyar nyelvű agrárképzést. 2011-ben a SZIE együttműködési megállapodást kötött a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel, majd 2012-ben elkezdődött a vidékfejlesztési agrármérnök MSc képzés Hargita megye székhelyén, s az első két évfolyamon 30-30, majd évfolyamonként 40 hallgató kezdte meg tanulmányait. Kétszer rendeztek Csíkszeredában kihelyezett Tudományos Diákkör konferenciát. A csíkszeredai képzések az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Földművelésügyi Minisztérium támogatásával zajlanak, a Pro Agricultura Hargitae Universitas Alapítvány szervezésében.
A Szent István Egyetem rendkívül nagy hangsúlyt fektet a térségi szükségletek feltérképezésére, s annak mentén, célirányosan hiányképzéseket indít. A vidékfejlesztési agrármérnöki képzést a 2016/17 tanévben 40, a vadgazda mérnöki képzést – első alkalommal – 25 fő államilag támogatott hellyel indítja az egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi, valamint Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kara.
Dr. Tőzsér János, a Szent István Egyetem rektora tanévnyitó ünnepi beszédében visszaemlékezett arra, hogy 2006-ig Csíkszereda, Nyárádszereda, Beregszász és Zenta tekintetében 1645 hallgatót vettek fel, 1249 diplomát adtak ki, több mint 400 tárgyat oktattak, 17 sikeres doktori védés zajlott le. A munkában 477 magyarországi oktató és szervező továbbá 203 külhoni konzulens vett részt. Közel 130 ezer konzultációs órát adtak. A felsőoktatás mellett több éven át kéthetes tanfolyamok sorozata zajlott Csíkszeredában, Királyhelmecen, Nagybaktán, Lendván, Zentán annak érdekében, hogy az ottani magyar agrárszakemberek anyanyelvükön szerezzenek új, korszerű ismereteket az állattenyésztés, a növénytermesztés, a növényvédelem és az agrárgazdaságtan területén.
Az egyetem Emberi Erőforrások Minisztériuma által elfogadott középtávú Intézményfejlesztési Tervében célul tűzte ki, hogy a Kárpát-medence vezető agrár- és vidékfejlesztési tudásközpontjává váljon, amely átfogja az élelmiszergazdaság teljes vertikumát, erősíti a vidék népességmegtartó képességét, egyben részese a közép-európai társegyetemek együttműködésének. Határon túli kapcsolataink – beleértve a helyi gazdaságok fejlesztését szolgáló agrár- és vidékfejlesztési tudástranszfer hálózat kialakítását – e cél elérését nagymértékben segítik.”
Jakab István, a Magyar Országgyűlés alelnöke ünnepi beszédében kiemelte: a gödöllői központú egyetem csíkszeredai képzése olyan szakembereket bocsát ki, akik szaktanácsadással is képesek elősegíteni a térség gazdaságának fejlesztését. Hozzátette, a mesterdiplomások számíthatnak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara segítségére is, amely a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fóruma révén is kifejti tevékenységét.
Dr. Palkovics László akadémikus, oktatási államtitkár ünnepi beszédében hangsúlyozta: ami negyed évszázada még csak a reményt jelentette a székelyföldi fiataloknak, mára valósággá vált. A külhoni magyarság esélye a tanulásban rejlik, a legnagyobb lehetőség a fiatalság számára pedig az elsajátítható és a munkaerőpiacon hasznosítható széles körű ismeretek megszerzése. Minderre lehetőség nyílik a Szent István Egyetem képzései révén.
Dr. Nagy István parlamenti államtitkár ünnepi beszédében rámutatott, hogy a Szent István Egyetem jogelődje, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem volt az első felsőoktatási intézmény, amely Székelyföldön magyar nyelvű kihelyezett képzést indított. Közös érdek a határon túli magyarság szellemi, gazdasági és kulturális fejlődése, amelyhez a magyar kormány lehetőségeihez mérten minden támogatást megad.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke ünnepi beszédében elmondta: értelmezése szerint az autonómia azt jelenti, hogy „mi magunk, saját erővel képesek vagyunk megoldani a feladatainkat”. Tapasztalatai szerint a Szent István Egyetem olyan képzéseket kínál Erdélyben, amelyek révén csökken az ilyen emberekből tapasztalt hiány. Hozzátette: a megye állásajánlatokkal várja a végzősöket.
Dr. Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora kifejtette, hogy a Csíkszeredában található két felsőoktatási intézmény együttműködése a nemzet egységét fejezi ki. Előremutató stratégiájuk és közös jövőképük erőt, hitet ad a helyi társadalomnak. Kiemelte továbbá, hogy a tudományt és a műveltséget anyanyelven lehet a legjobban elsajátítani.
Aranyos Lajos mestertanár, a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar Gyakorlatszervezési Osztályának vezetője, aki dr. Vinczeffy Zsolt mellett az egyetem részéről a kezdetektől fogva részt vett a külhoni képzés szervezésében felelevenítette, hogy 1990. március 13-án 13 székely atyafi érkezett Gödöllőre, s dr. Petrasovits Imre rektortól segítséget kértek az anyanyelvű felsőoktatás beindításához. Az első tanévre 54 határon túli fiatalt vettek fel, ebből 37-en Erdélyből érkeztek.
A tanévnyitó ünnepségen esküt tettek az első éves hallgatók. Közülük Csilip Árpádot érte az a megtiszteltetés, hogy a számára nyújtott kézfogással az egyetem polgárai közé iktatta a tanulmányokat kezdő évfolyamot dr. Tőzsér János rektor, majd Nagy Dániel, az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat elnöke feltűzte mellényére az egyetem ezüst jelvényét. Az eseményen közreműködött a Kódex zenekar, Esztány Zsófia (vers) és Dánél Kunigunda (népdal).
Az eseményen készült videofelvétel ITT tekinthető meg.
KULTURÁLIS ÉS INNOVÁCIÓS MINISZTÉRIUM |